Történelem – egy kreatív ötlettől a modern népszerűségig

Akkoriban viszont még jócskán kevesebb eszköz, alapanyag és orvostechnikai tudás állt rendelkezésre. A gyantával ragasztott lenvászon szalagok rövid idő alatt megkeményedtek a testen, lehúzásuk igencsak fájdalmas lehetett. A gyanta ragasztórétegként való használatát egészen az 1880-as évekig bevált módszerként alkalmazták. A mull lapokat orvossággal itatták át és ennek segítségével ragasztották a beteg bőrfelületre. Ám ez nem bizonyult éppen bőrbarát megoldásnak, gyakran váltott ki különböző allergiás reakciókat és a bőrre való illeszkedése sem volt tökéletes. Paul Carl Beiersdorf német gyógyszerész viszont felfedezett egy anyagot, a maláj guttaperchafa tejnedvéből tudott előállítani egy kaucsukszerű anyagot, mely kiválthatta a gyantát. Így kezdődhetett el a ragtapaszok, ragasztószalagok forradalmi útja. Később Hermann Lohfink német terapeuta és munkatársa Hans-Jürgen Montag, aki később a német nemzeti válogatott sportorvosaként és a sport tapek szakértőjeként lett ismert beszámoltak arról, hogy a sérülések elkerüléséhez az öntapadó szalagok rendkívül hatékonyak. Az izmoknak, ízületeknek viszont nem feltétlenül a teljes mozgáshiány a leghatékonyabb, ugyanis a mozgáshiány hatására az izomállomány leépülhet és további izomfájdalmakat, nyirok- és vérkeringési zavarokat okozhat. Annak érdekében, hogy a kezelt testrész megőrizhesse a természetes mozgásfolyamatait szükség volt egy olyan új gyógyászati eszközre. Ekkor vált szükségessé, hogy létrejöjjön egy olyan szalag, ami nem sokkal később a kineziológiai tapasz lett. Dr. Kenzo Kase japán kiropraktőr főként idősek reumás betegségeinek gyógyításával foglalkozott. A kezelések alatt a betegek ízületeit sikerült megfelelően pozícionálnia, panaszaik enyhültek. Viszont amint hazatértek otthonaikba saját szokásaikhoz, felvették a helytelen testtartást, és a fájdalmak újra megjelentek. Így lassult a gyógyulás és a betegek fájdalmai felerősödtek. Először a meglévő az egészségügyben már megszokott tapek használatával próbálta az ízületet fixálni, de ezek a tépek túl merevnek és feszesnek bizonyultak. Túlságosan korlátozták a betegeket a mindennapi mozgásban, mindemellett bőrproblémákat és egyéb kiütéseket okoztak. Ekkor döbbent rá, hogy a tapasz, amit keres valójában még nem létezik, ezért fejlesztőmérnökök segítségével megpróbált kifejleszteni egy olyan szalagot, ami elég rugalmas ahhoz, hogy ne akadályozza az egyén mozgásszabadságát, és kellőképpen bőrbarát, ezáltal elkerülhetőek a bőrpanaszok. Tesztelések hosszú folyamata következett, melynek során kidolgozta a Kinesio Taping® teljes módszertanát. A módszer alkalmas arra, hogy segítségével a páciens ízülete a helyes pozícióban tartható a kezelés után, ezáltal a fájdalmak nem vagy csak később térnek vissza rendszerint alacsonyabb intenzitással. A teljesen természetes eljárásnak köszönhetően ezzel a non-invazív beavatkozással hosszú és rövidtávon egyaránt jelentős eredményeket lehet elérni akár kiegészítő terápiás kezelésként is. A kezdeti sikerek után a módszert sikeresen alkalmazta a saját kutyájánál is, mikor azt megsebesítette egy nagyobb kutya. Rövidesen sor került más állatoknál is a módszer tesztelésére. Napjainkban is rendszeresen alkalmazzák lovak mozgásszervi problémáinak kezelésére.